Szenvedélybetegség - Takács Enikő

Amikor meghalljuk a függőség szót, óhatatlanul a drogok jutnak az eszünkbe. Fontos azonban tisztázni, hogy első sorban szenvedélybetegségekről beszélhetünk, vagyis hogy az adott személy bizonyos viselkedésformák fölött képtelen uralkodni, és éppen ezért kényszeresen újra és újra végrehajtja (Demetrovics és Balázs, 2004). Ennek két fajtáját különböztetjük meg: a viselkedési és a kémiai addikciókat (Rácz, 2002; Füredi, Németh és Tarsika, 2009). A szétválasztás ellenére a főbb tünetekben és a biológiai, pszichológiai gyökereikben megegyezik ez a két addikciós forma. A pszichoaktív szerek, olyan kémiai anyagok, melyek hatásukat a központi idegrendszerben fejtik ki. Ezek közül a szerek közül a kábítószerek csoportjába tartoznak azok, melyek alapvetően illegálisak, míg a drogok csoportjába beletartozik az alkohol vagy a cigaretta is (Rácz, 2002; Füredi, Németh és Tarsika, 2009).

Az addiktív betegség kapcsán az alábbiak jellemzőek az adott személyekre (DiClemente,2003):

- a problémás szokásokból appetitív addiktív viselkedés alakul ki

- a viselkedési minták fiziológiai és pszichológiai összetevői egyaránt szerepet játszanak a függőség kialakulásában, majd annak fennmaradásában,

- a függő személy életében a fenti komponensek kölcsönhatása eredményezi a változásnak ellenálló magatartás minták kialakulását.

Az addiktív szerhasználat kialakulását 5 modellel magyarázták: a morális, a tanulási, a szociális, a betegségmodell és az önmedikalizációs modell (Gerevich, 1993). A morális modell szerint a kémiai függőség erkölcsi gyengeségre, az akaraterő hiányára vezethető vissza, a gyógyítás célja tehát az akaraterő fejlesztése annak érdekében, hogy a kliens képes legyen ellenállni a kísértésnek. A tanulási modell hibás tanulási folyamatokkal magyarázza az addikció kialakulását, és a pozitív és negatív megerősítésre helyezi a hangsúlyt, valamint az elsődleges szocializációs környezetben elsajátított szerfogyasztási mintákra (tehát például a szülőktől látott szerhasználat), valamint a drogfogyasztó viselkedés sorozatos megerősítésére. A szociális modell felfogásában az addikció a környezeti, kulturális, szociális (elsősorban családi és kortárscsoport) hatások következményeként alakul ki (Bácskai és Gerevich, 2000). A betegségmodell értelmében az addikció ismeretlen eredetű, progresszív, gyógyíthatatlan, ám tünetmentessé tehető betegség, melynek egyetlen lehetséges módja az élethosszig tartó teljes absztinencia kialakítása és fenntartása. Az önmedikalizációs modell szerint pedig az addikció csak tünete valamilyen pszichiátriai problémának, vagy valamilyen pszichés struktúra, funkció deficitjének kompenzálására szolgáló mechanizmus.

Az addikciók kialakulását az esetek nagy részében pszichoszociális változókkal lehet magyarázni, mint például a deviancia, az anyai nevelés, a családból és kortárs közösségből származó modellek valamint az egyes személyiségjegyek (pl. extraverzió, neuroticizmus) és a másik nem körében való észlelt népszerűség (Grezsa és mtsai, 2015).

Irodalomjegyzék:

Bácskai, E. és Gerevics, J. (2000) A kortárs segítés kézikönyve. Budapest: Egészséges Ifjúságért Alap

Demetrovics Zs. és Balázs H. (2004) Drogosok. In: Gelsei G., Gergely V., Horváth V., Rácz M. M. (szerk) A láthatatlanság vége - társadalomismereti olvasókönyv. Budapest: Alapítvány a Társadalomelméleti Kollégiumért

DiClemente, C. C (2003): Addiction and Change: How Addicts Develop and Addicted People Recover, New York: The Guilford Press.

Füredi, J., Németh, A. és Tariska, P. (2009) A pszichiátria magyar kézikönyve. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

Grezsa, F. és munkatársai (2015) Iskolás- és serdülőkorúak droghasználata: kockázati és védő faktorok egy reprezentatív vizsgálat tükrében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 16(4) pp

Rácz, J. (2002) Drog és társadalom. Az addikció mintázatai. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó